"– Ursula kisasszony, mi illúziókat árulunk az embereknek. Nyugdíjat. Az iparosok kapnak egy papírt, ők viszont a papírért pénzt adnak nekünk. És ha elhiszik, hogy ez, amit mondunk nekik, igaz, akkor boldog jövőjük van – magyarázta Viktor úr, és mélyen a vízirózsás lány szemébe nézett.– Maga reményt árul? – kérdezte a lány.– Igen – bólintott Vikor úr –, akárcsak Krisztus urunk, amikor kereskedelmi ügynök korában felkereste a klienseket a Genezáreti-tó környékén a Hit, Remény, Szeretet cikkel… hát mi is pontosan úgy…” Négyen járják 1947-ben a kisvárosokat az Aggkori Segély ügynökeként, képviselőjeként, hogy összeírják mindazokat, akik nyugdíjat akarnak. "A miniszter úrnak az volt a kívánsága, hogy ezt az akciót kizárólag rendes emberek csinálják." Négyük közül három igazi szélhámos, a negyedik azonban csak beépült közéjük: ügynök ő is, csak éppen a Hatóság embere, aki csak arra vár, hogy a megfelelő időben letartóztassa őket. Egy hentesboltban kezdődik a történet, s egy elmegyógyintézet holdfényben fürdő kertjében végződik – bilincskattanással. Közben azonban lezajlik egy feledhetetlen utazás Bohumil Hrabal irányításával: állomásról állomásra érkezünk, betérünk egy hentesüzletbe, nem maradunk kívül a drogista ajtaján, kukkolóként leshetjük, mi történik, mi hangzik el egy olyan tánciskolában, ahol „elaggott iparosok, tintanyalók meg néhány bolond és kivénhedt agglegény” gyakorolja egymás közt a valcert és az illemtant. Valóságos világban járunk, de Hrabal elementáris erővel nagyszabású cirkusszá, karnevállá, szürreális látomássá rajzolja esendő, kisszerű figuráinak minden gesztusát, minden mondatát, egész életét. Bohózatot játszat, s közben haláltáncot járat velük. Az elbeszélő optikáján át a reménytelenség, a kegyetlenség nagy bábjátékát láthatjuk, s közben – micsoda varázslat – nevetünk, nevetünk és nevetünk, s a főszereplőkhöz hasonlóan koccintani támad kedvünk: "– Arra, hogy mindannyian elmegyógyintézetben vagyunk.– A foltokra, amelyeket nem lehet eltávolítani az anyag megsértése nélkül." A Bambini di Praga 1964-ben jelent meg csehül, magyarul pedig először 1965-ben.
Format:
190 o., 130 x 185 mm, keményfedeles, védőborítóval
Anul apariţiei:
2005
fond special / librărie / colecţie particulară / anticariat /
