libriartis.ro facebook libriartis.ro facebook

carte audiobook cadouri

evenimente Libriartis


Kalotaszeg népi építészete
Szerdán délután mutatták be Furu Árpád Kalotaszeg népi építészete című könyvét a Gaudeamus könyvesboltban. Balassa Iván néprajzkutató, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottságának elnöke ismertette a kötetet. Elmondta: Kalotaszeg néprajzilag a legismertebb vidék, a XIX. században került be a köztudatba Gyarmathy Zsigánénak köszönhetően.

Abban az időszakban a néprajzkutatás is elkezdett foglalkozni Kalotaszeggel, többek között a népi építészettel. Míg a két világháború között a népi kultúráról kezdenek megfeledkezni, Kalotaszeg ekkor virágzik fel igazán. Kós Károlyék nem csak díszítőelemeket vesznek át a kalotaszegi népi építészetből, hanem szervesen beépítik saját építészetükbe. – Amikor meghallottam, hogy ismét Kalotaszegről készül könyv, először arra gondoltam, hogy már nagyon sokan feldolgozták ezt a témát, de aztán rájöttem, hogy azt a Kalotaszeget, ami ma van, senki nem dolgozta még fel – mondta a néprajzkutató. – Azért is jelentős ez a könyv, mert sajnos a népi építészet néhol elég rossz állapotban van – tette hozzá.

A kötet megörökíti az utókornak a kalotaszegi népi építészet jellegzetesebb elemeit: jó minőségű képek illusztrálják a tartalmat. Kalotaszeg népi építészetét igyekszik a maga teljességében bemutatni, nemcsak a magyar, hanem a román falvak népi építészetét is vizsgálták.

Furu Árpád, a könyv szerzője beszélt a mű megszületésének folyamatáról. Elmondta: három szakaszra osztható az elkészítési folyamat. 1999–2000 között kutatás zajlott a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Minisztérium támogatásával a Transilvania Trust és a Szentendrei Szabadtéri Múzeum közös projektjeként 17 kalotaszegi magyar faluban. A második szakaszban sokkal kisebb költségvetésből, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és magántámogatásból, szabadnapokon elemezték a falvak népi építészetét. Így hatvan faluba sikerült eljutni. A harmadik szakasz pedig már a könyv elkészítése volt. A fényképek nagy része Furu Árpád felvétele, de Szabó Sámuel és Balassa Iván fotóit is felhasználták. A könyvben található térkép pedig Jancsik Péter munkája. A szerző köszönetet mondott mindazoknak, akik a kutatómunkában és a könyv elkészítésében segítségére voltak. A könyvbemutatót László Lilla kalotaszegi népdalai és szavalata színesítette.


Szabadság, 2008. június 7.